Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet
KULTURÁLIS
ANTROPOLÓGIA
INTÉZET
HALLGATÓK
KÉPZÉS
FELVÉTELI
ENGLISH
VÉGZETT HALLGATÓINK PORTRÉI


Kocsis Gábor
KOCSIS GÁBOR
„A látásmódnak, a módszereknek köszönhetően tudtam érvényesülni a multinacionális cégek világában.”

Az egyetemi tanulmányaim alatt informatikai cégnél helyezkedtem el, majd a Vodafone, és Samsung következett. Minden helyen tudtam kamatoztatni azokat az ismereteket, amit az antropológia tanulmányaim alatt szereztem, és azt a látásmódot, amit a tanszéken sajátítottam el. A látásmódnak, a módszereknek köszönhetően tudtam érvényesülni a multinacionális cégek világában. Nap mint nap emberekkel foglalkozom, és fontos, hogy minden rezdülésükre érzékeny legyek. Azt, hogy ebben sikeres vagyok az antropológiának (és a terepmunkának) köszönhetem. Jelenleg több projektet vezetek másodmagammal, és saját cégemben is dolgozom. Online marketing, telekommunikáció, ügyfélszolgálati megoldások, valamint vizuális, és smart technológiák fejlesztésével, forgalmazásával foglalkozunk, a ma divatos formában, Startup cégként. E mellett tanácsadói munkát végzek online marketing, valamint céges kommunikáció területén.

Ruszkai Nóra
RUSZKAI NÓRA
„Végzetesen beleszerettem a dokumentumfilmekbe.”

Dokumentumfilm. Már ha egy szóban kell összefoglalni, mit köszönhetek a Miskolci Egyetem Kulturális antropológia szakán töltött éveknek (1998-2003). Egy főiskolai diplomával a zsebemben léptem be a hármas koliba, ahol akkoriban mindenhol vágni lehetett a füstöt. Csak néhány infóm volt magáról az antropológiáról: holisztikus szemlélet, komplex társadalomtudományi módszer, résztvevő-megfigyelés, stb. De hogy mindezzel a gyakorlatban mit is lehet majd kezdeni? Aztán az első Gulyás Gyula órán minden eldőlt. Végzetesen beleszerettem a dokumentumfilmekbe. Következtek a csoportos terepmunkák Regécen, az MTFA pályázatok sora, Bahama...
A mai napig tartó értékes baráti, szakmai, emberi kapcsolatok mellett megkaptam azt a dokumentumfilmes alapot-nézőpontot-módszert, amire a mai napig építkezem. Azóta számomra örökérvényű attitűd: „az antroplógusnak minden terep”.

Szilágyi Levente
SZILÁGYI LEVENTE
„Bárhova vetett is a sors minden feladatban sikerült helyt állnom és ezt jórészt annak a szemléletmódnak, azoknak a „kulcsoknak” köszönhetem, amit az antropológia tanszék közegétől kaptam.”

2007-ben szereztem diplomát a Miskolci Egyetem Kulturális Antropológia szakán. Az antropológiát másod diplomaként az Angol Nyelvtanár szak elvégzése után választottam anélkül, hogy alapos ismereteim lettek volna arról, hogy mit is csinál egy antropológus valójában. Olyan információkra építettem akkor bizalmamat, amelyek az akkori antropológushallgató barátaimtól származtak, akik többnyire szintén csak az első mérföldeket rótták az antropológia megfejtésének útján, ám máris olyan élményekkel tele, melyeket - rögtön tudtam - én magam is át akarok élni.
Világ életemben útkereső voltam, egyszerűen túl sok minden érdekel, ahhoz hogy egyik, vagy másik irány mellett döntsek. Sokáig zavart ez, megrémített, hogy nem tudok olyan határozott pályára állni, mint például egy cipész, vagy egy ügyvéd. Aztán egy nem is oly rég elmúlt nyári délutánon volt tanárom, Bán András egy rövid félmondattal helyre tett: „Nézd Levente, ez alkati kérdés…”
Ez a gondolat összegezte igazán számomra azt a folyamatot is, ami az antropológia megtalálása, a tanszéken hallgatóként eltöltött idő során átélt kalandok, sikerek, a folyton felmerülő újabb és újabb kérdések és félelmek, a felismerések, az újra értelmezések útján elvezetett az antropológus diplomával rendelkező mai énemhez. Kimondhatom magamról, hogy antropológus vagyok. Valóban, hisz papírom van róla, még ha tudományos, vagy intézményi keretek között nem is művelem a tudományágat. Vajon, akkor mi értelme volt az egésznek?
Valóban magamnak is többször feltettem ezt a kérdést számos munkám során, hiszen voltam idegenvezető, középiskolai tanár, céges nyelvoktató, pályázat író, nyelvvizsgáztató, film feliratozó és fordító, basszusgitáros, zenekari manager, számítástechnikai problémamegoldó, oktatás szervező, segéd operatőr, konferanszié és még sorolhatnám. Bárhova vetett is a sors minden feladatban sikerült helyt állnom és ezt jórészt annak a szemléletmódnak, azoknak a „kulcsoknak” köszönhetem, amit az antropológia tanszék közegétől kaptam. Nyitott tudok maradni a mai napig a világ rezdüléseire, képes vagyok alkalmazkodni a folyton változó környezetemhez és meg vagyok róla győződve, hogy az antropológia nélkül ezt nem tudtam volna megőrizni magamban.
Antropológusnak lenni számomra alkati kérdés.

Havasi Vanda
HAVASI VANDA
„Az antropológiai intézetben rendkívüli meglátásokkal, ismeretekkel gazdagodtam, olyan kultúrákat, társadalmi viselkedéstípusokat és szokásokat ismertem meg, melyek mai napig hasznomra válnak a mindennapi életben.”

Három éve fejeztem be tanulmányaimat a Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetben, így egy ideje már nem vagyok abban a közegben, teljesen más területen dolgozom jelenleg. Több mint két éve uniós támogatású projektek menedzselésében veszek részt mint ügyviteli alkalmazott, rengeteg féle-fajta gondolkodású, természetű, vallású, kultúrájú emberrel állok munkakapcsolatban, beleértve ebbe akár az egyetem osztályain és karain dolgozókat/oktatókat.
Az antropológiai intézetben rendkívüli meglátásokkal, ismeretekkel gazdagodtam, olyan kultúrákat, társadalmi viselkedéstípusokat és szokásokat ismertem meg, melyek mai napig hasznomra válnak a mindennapi életben. Amit korábban tudat alatt észrevételeztem egy-egy ember vagy embercsoport megfigyelése során és esetleg nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki, arra az antropológia adott válaszokat. Ez a különleges világ, az antropológia világa, egyre jobban kibontakozott bennem és egyre bővült, színesedett. Tanulmányaim során és ma is megfigyeléseket végzek, melyeket olykor tudatosan alakítok ki és időnként egyfajta hipotézist állítok fel magamban, melyek a későbbiekben beigazolódhatnak és megdőlhetnek. Figyelek egy baráti összejövetelen, egy tárgyaláson, egy utazáson, ha tömegközlekedem – és még sorolhatnám, csakhogy a mindennapoknál maradjak. Érdekel, amikor egy szokás, gondolkodásmód, egy szófordulat, egy viselet, egy adott térhasználat, stb. azt mutatja, hogy az a személy vagy csoport rendkívülien sajátos módon viselkedik, vagy viszonyul egy adott helyzethez. Ezek a jelenségek, szokások, rítusok pedig azért nagyon érdekesek, mert megszokottá vagy épp szokatlanná, olykor kirívóvá, de mindenképpen valamilyen formában egyedivé tesznek egy adott vizsgálati alanyt/csoportot. Ez az, amit mi kutatunk.

Ács Tünde Fatima
ÁCS TÜNDE FATIMA
„Mit kezdtem a diplomával a zsebemben? Kamatoztattam a „rám ragadt” tudást; immáron nem csapongva, hanem szisztematikusan gondoltam végig, hogy mit akarok, illetve tudok megvalósítani.”

Ha már antropológia, legyen egy mély interjú.
Egy Zala megyei faluban töltöttem gyermekkoromat… Az általános iskolában „rossz-tanuló” címkét kaptam a tanároktól… Az érettségi után nem tanultam tovább, mert féltem a kudarcoktól. Nem igazán értettem, hogy miért nem megy a tanulás. A 20-as éveim végén aztán kiderült: diszlexiás vagyok. Így maradt a munka világa, a háziasszony szerep és a gyermeknevelés. Valami azonban mégis hiányzott. Valami, amit mindig is szerettem volna és óriási kihívást jelentett számomra; A diploma megszerzése. Harminc éves elmúltam, amikor úgy döntöttem legyőzöm a komplexusaim és belevágok: antropológiát fogok tanulni. Miért pont antropológiát? Mivel huzamosabb ideig éltem több országban is, így meglehetősen széles látókörrel rendelkezem a világról és az emberekről. Úgy éreztem „nem értek semmihez”, így csakis az utazásaim során szerzett tapasztalataimat tudtam kamatoztatni. Az egyetemi évek nagyszerűen teltek. Az „összeverődött” csoportban színes egyéniségeket ismerhettem meg, barátokra leltem. A tanulás mellett bizony voltak nagy ívű, mély elmélkedések is egy-egy miskolci pub füstös falai közt.
Milyenek a tanárok? Kivétel nélkül nagyszerű emberek! Igen, elsősorban nagyszerű emberek; megértőek, segítőkészek, odaadóak, rugalmasak, türelmesek, korrektek, objektívak, - semmi előítélet. Egyedülálló anyaként nem mindig tudtam megoldani – az akkor 8 éves – fiam felügyeletét, ezért gyakran látogatta velem az előadásokat, sőt a terepgyakorlatra is velem kellett jönnie. A tanárok egyszer sem nehezteltek, vagy tettek megjegyzéseket a néha bizony türelmetlenül feszengő gyerkőc jelenléte miatt. Megfelelően kezelték a kialakult helyzetet. Azt hiszem az antropológiában ezek a tulajdonságok a legfontosabbak.
Szakmaiságuk vitathatatlan, kiváló oktatók, kutatók mindannyian. Az előadások érdekesek, emberiek, emberközeliek. Diszlexiásként a tanulásban minden segítséget megkaptam tőlük, építő jellegű kritikájuk révén tovább fejlődhettem. Új világot nyitottak számomra; általuk nem csak az antropológia módszertanával és a nyers tananyaggal ismerkedhettem meg, hanem a bennem rejlő új emberrel is, akinek a világ és az emberek felé irányuló szemléletmódja merőben megváltozott, türelmesebb és empatikusabb lett. 35 éves koromban diplomáztam summa cum laude.
Mit kezdtem a diplomával a zsebemben? Kamatoztattam a „rám ragadt” tudást; immáron nem csapongva, hanem szisztematikusan gondoltam végig, hogy mit akarok, illetve tudok megvalósítani. Olyan munkát szerettem volna, mely közel áll hozzám, amivel esetleg elősegíthetek valami „jó ügyet”. Így lettem egy a hátrányos helyzetű gyermekek oktatási integrációját segítő országos projekt, a H2O vezetője.
Kedves Jelentkező! Ajánlom neked –mindazoknak – ezt a szakot, aki szeretné magát megismerni, akinek komplexusa van, aki belefáradt a háztartásvezetésbe, aki kalandra vágyik, aki tudni akar, aki szeretné megismerni az élet dolgait, mert az antropológia maga az élet.

Régi Tamás
RÉGI TAMÁS
„Így visszatekintve úgy gondolom, hogy bár többen voltunk, akik csukott szemmel vetettük bele magunkat az antropológia tanulásába, de mindannyian nyitott szemmel távoztunk a képzés végén.”

Azt gondolom, hogy a Miskolci Antropológia Intézet, egyértelműen az ország és a tágabb nemzetközi régió egyik legeredetibb és legfontosabb bölcsészettudományi műhelye. Az oktatott tárgyak sokszínűsége, a tanárok felkészültsége kétségtelenül az elsők közé emeli ezt az intézetet. 1996 és 2003 között voltam az intézet egyik hallgatója és a tanszék morális és anyagi segítségével tudtam végezni első kelet-afrikai terepmunkámat, amit diplomám befejezése előtt még egy követett. 2003-ban diplomáztam, majd 2010-ben az angliai Leeds Metropolitan Egyetemen védtem meg sikeresen doktori munkámat, ami egy kis, kelet-afrikai nomád nép szociálantropológiai vizsgálata volt. Tanítottam a Leeds Metropolitan Egyetemen, a Sheffieldi Egyetemen később pedig a dél-koreai Keimyung Egyetem Szociológia Tanszékén, illetve a Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszékén.
Kutatásaimban kezdetektől meghatározóak voltak a miskolci oktatók, különösen Bán András, Biczó Gábor és Ilyés Zoltán identitásról, képről és általánosan a kultúráról megfogalmazott gondolataik. Bár hosszú évek teltek el mióta kiszálltam a miskolci iskolapadból, úgy érzem az ott tanultakat a mai napig használom a munkámban. Azóta is antropológusként dolgozom, antropológiát oktatok.
Így visszatekintve úgy gondolom, hogy bár többen voltunk, akik csukott szemmel vetettük bele magunkat az antropológia tanulásába, de mindannyian nyitott szemmel távoztunk a képzés végén.

Dobos Attila
DOBOS ATTILA
„Egy orvosi-egészségügyi környezet piciny társadalomtudományi szigetén hajózó antropológusként tehát nap, mint nap arra a problémára kell jobb és még jobb választ találnom, hogyan pozícionáljam embervoltunk mérhetetlen sokszínűségét a milligrammok és injekciók erdejében tébláboló hallgatók világában. Mondhatni, a terepemen vagyok...”

’95-ben, a harmadik antropológus évfolyammal volt szerencsém tanulmányaimat megkezdeni a tanszéken. Varázslat, egzotikum, ismeretlen végkifejletű kihívások, titkos tudás és valamiféle cinkosság, az összetartozásnak e sajátos formája jellemezték szememben a hangulatot, melyet – akkoriban – a 3-as koli földszintjének világa árasztott. Idővel megtanultam, hogy mindez egy olyan szemüveg kérdése, melyet – úgy remélem – bárki felvehet, használhat éppen úgy, mint akinek szüksége van rá: a másként látni tudás óvatosan csiszolt lencsepárja ez. Még később arra is ráébredtem, hogy ebben a világban, melyben élünk, ez a perspektíva több puszta lehetőségnél: választásra szólít fel, és mint ilyen, erkölcsi arculatot formál. Engem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának Társadalomtudományi Tanszékén talált meg saját választásom, ahol antropológusként ébredtem rá arra, milyen jelentősége van e szemlélet átadásának a jövő egészségügyi szakembereinek képzésében. Mivel később az antropológia talaján szárba szökkent és fejemre nőtt kérdések végett filozófia szakot is végeztem, jelenlegi munkahelyemen – immár 9 éve – a bioetika, egészségszociológia, orvosi antropológia kontextusában nagy lendülettel igyekszem hallgatóimat felvértezni a gondolattalansággal szemben és támogatni minden kezdeményezést, mely a természettől adott sokszólamúságot élteti. Egy orvosi-egészségügyi környezet piciny társadalomtudományi szigetén hajózó antropológusként tehát nap, mint nap arra a problémára kell jobb és még jobb választ találnom, hogyan pozícionáljam embervoltunk mérhetetlen sokszínűségét a milligrammok és injekciók erdejében tébláboló hallgatók világában. Mondhatni, a terepemen vagyok…