Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet
KULTURÁLIS
ANTROPOLÓGIA
INTÉZET
HALLGATÓK
KÉPZÉS
FELVÉTELI
ENGLISH
KUTATÓMUNKA

Kollektív és egyéni kutatási pályázatok

Társadalmi normák és életstratégiák transzfer folyamatai
Kárpátalja vegyes településein

OTKA kutatás 2012-2015 (OTKA K 101810)
Résztvevők:
Kotics József témavezető
Borbély Sándor, Biczó Gábor, Dallos Csaba, Ilyés Zoltán

Az alapkutatás célja, hogy a kárpátaljai Bereg-vidék és a Tiszahát kiválasztott, vegyes lakosságú, dinamikusan változó településein a speciális normarendszerek által szabályozott társadalmi együttélés gyakorlatainak jellegzetességeit leírja és értelmezze.

A projekt a társadalmi normák és életvezetési gyakorlatok transzfer folyamatainak komplex történeti, kulturális- és vizuális antropológiai vizsgálatát végzi el Kárpátalja vegyes lakosságú településein. Az etnikum-közi kapcsolatokat szervező társadalmi normákat, és kulturális transzfer-jelenségeket a falusi életvilág négy reprezentatív színterének vizsgálatán keresztül mutatjuk be: a vallási-felekezeti együttélésen, a vegyes házasságok szocializációs normáin, a gazdálkodási gyakorlathoz köthető szokások és életmódok, valamint a közvetlen környezet vizuális reprezentációs szintjein. A kutatás a szisztematikus társadalomtudományi kutatásokban eddig kevéssé vizsgált régió magyar, ukrán, román és cigány lakosságának interetnikus kapcsolatait állítja a középpontba.

A projekt várható elméleti hozadéka, hogy az interetnikus együttélés kutatásában gyakorta használt leegyszerűsítő és homogenizáló egydimenziós nézőponttal szemben egy többdimenziós megközelítést részesít előnyben, amely megkérdőjelezi a kisebbségi társadalmakat érintő „nemzeti” és „depravációs” olvasatokat.

A program várható gyakorlati eredménye két tanulmánykötet és három antropológiai dokumentumfilm. Az etnikumközi együttélésre vonatkozó kutatás gyakorlati értékű társadalomtudományi ismeretei hozzájárulhatnak a régióban a közösségfejlesztési, innovációs folyamatokhoz.

Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek két vegyes lakosságú kisrégióban (Tövishát, Zobor-vidék)

OTKA kutatási pályázat 2009-2012 (OTKA K 78618)
Résztvevők:
Biczó Gábor témavezető
Bán András, Dallos Csaba, Gulyás Gyula, Kotics József

Az alapkutatás célja, hogy a romániai Tövishát és a szlovákiai Zobor-vidék kiválasztott, vegyes lakosságú, alapvetően mezőgazdasági jellegű településeinek különböző etnikumai között kialakult együttélési technikákat leírja, a működési körülményeket szabályozó normákat értelmezze.

A történetileg létrejött etnikumközi együttélési technikákat a paraszti életvilág négy reprezentatív aspektusán, a vallási felekezeti együttélésen, a vegyes etnikumú házasságok szocializációs és nyelvhasználati normáin, a gazdálkodási gyakorlathoz köthető szokások és életmód, valamint a közvetlen környezet vizuális reprezentációs szintjein, a családi fotóhasználaton és a lakókörnyezet esztétizálásán és szimbólumhasználatán keresztül igyekszik tanulmányozni.

A kutatás eredményeit összefoglaló tanulmánykötet, és az együttélési technikák színtereit megjelenítő szempontok alapján elkészített antropológiai portréfilm mellett a projekt gyakorlati eredményei közül kiemelkedő jelentőségű a téma a jövő társadalomtudományi szakembereinek képzésébe történő beemelése. Talán ennél is fontosabb azonban, hogy a kutatási hipotézis beigazolódása esetén a kiegyenlítetten vegyes lakosságú közösségek életviszonyainak problematikáját tárgyaló társadalomtudományi elemzést, az akkulturáció és az asszimiláció aspektusa mellett, az együttélési technikák azonosítására irányuló módszeres érdeklődéssel egészíthetjük ki. Továbbá az etnikumközi együttélésre vonatkozó tudás a közösségfejlesztési, innovációs politikai gyakorlat szempontjából közvetlenül hasznosítható ismeretforrást jelent.

„Biomassza alapú településenergetikai rendszer kidolgozása”

TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 2011-2012
Résztvevők:
Miskolci Egyetem, Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ,
Biczó Gábor, Ilyés Zoltán, Kotics József

A Miskolci Egyetemen szervezett interdiszciplináris karközi kutatási projektben történő részvétel. A modern szociokulturális antropológia a nemzetközi gyakorlatban tevőleges szerepet vállal a komplex technológiai-innovációs fejlesztések társadalmi és kulturális feltételrendszerének elemzésében, a kockázatok felmérésében, modellezésében és ezek elhárítására alkalmas kommunikációs valamint cselekvési stratégiák kidolgozásában. A Miskolci Egyetem biomassza projektjének helyszíne az Ózdtól délre fekvő Csernely település volt. Amint a nemzetközi gyakorlatban a hasonló volumenű projektek éppúgy a miskolci kísérleti program is interdiszciplináris team-munka keretében valósult meg.

Az Antropológiai Intézet munkatársai és hallgatói a csernelyi céltársadalom projekttel kapcsolatos attitűdjét tanulmányozta, ami, lévén rendkívül heterogén lokális közösség a megvalósulást meghatározó alapvető körülmény.

Csernely EU összehasonlításban is a legelmaradottabb térségek egyikében található. Halmozottan hátrányos helyzetű népessége elszegényedett, alacsonyan képzett, etnikai feszültséggel (elsősorban magyar-roma konfliktusokkal) terhelt falusias környezettel jellemezhető vidéki társadalom. A modellértékű innovációs projekt a célrégió gazdasági és társadalmi környezeti feltételeinek fejlesztését csak akkor szolgálhatja, ha a helyi társadalom a „kívülről” érkező kezdeményezést elfogadja és magáénak érzi. Az energiatudatosság és az alternatív energiagazdálkodás össztársadalmi szemléletváltást feltételez, melynek pozitív gazdasági hatásai mellett társadalmi-kulturális értékként történő kommunikációja fontos cél.

Az Antropológiai Intézet kutatásiból kiderült, hogy a csernelyi társadalom olyan részközösségekből áll, amelyek egymással kapcsolatos ellentétes attitűdje a projekt megvalósítását alapvetően veszélyezteti. A törzsökös roma családok és az elsősorban Ózdról bevándorló munkanélküli romák közötti konfliktus, valamint életmódbeli és értékrendbeli konfliktusok képezik az egyik legfontosabb kockázati faktort. Másrészt, az idős, gyakran egyedülálló magyar háztartások lakói alapvetően bizalmatlanok és életkoruknál fogva elutasítóak az innovációs célokkal. Harmadrészt, de nem utolsósorban az önkormányzat és romák közötti konfliktusok a biomassza energiatermelő rendszer tüzelőanyag igényének előállításhoz szükséges munkalehetőség elutasítását sejteti. Az alkalmazott társadalomtudományi szemléletű alapkutatás feltárta, hogy a megvalósítás tervezett színterén a szociokulturális adottságok mennyiben befolyásolják – akadályozó tényezők és támogató körülmények – a projekt kivitelezését.

A technológiai-innovációs projektben történt alkalmazott antropológiai kutatás, illetve az eredmények világos bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a társadalomtudományi aspektusok érvényesítése nélkül a modernizációs fejlesztési projektek olyan kockázati tényezőknek kitett vállalkozások, melyek akár sikertelenül is végződhetnek.

„Környezet és fenntartható természeti erőforrás gazdálkodás”

TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 2011-2012 Résztvevők:
>Miskolci Egyetem, Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ,
Biczó Gábor, Ilyés Zoltán, Kotics József

A barnamezős területek terminust elsősorban az elhagyott ipari területek gyakran súlyos környezeti károkat szenvedett és akut társadalmi problémákat felmutató helyszínek megjelölésére használjuk. A Miskolci Egyetem keretében végzett interdiszciplináris kutatásokban az alkalmazott antropológia a nemzetközi gyakorlat eredményeit figyelembe véve sikeresen közreműködhetett.

A projekt keretében sor került a diósgyőri lokális közösségben végzett terepkutatásra melynek eredményeként két tanulmány született. A kutatás során a miskolci DIGÉP potenciális örökségipari hasznosíthatóságának körülményeit tanulmányoztuk. Az alkalmazott antropológiai szemléletű terepkutatás öt lépésben mutatja be, hogy a barnamezős revitalizáció az adott színtér hasznosításakor érvényesített funkcióváltása az érintett és érdekelt lokális társadalmi közösség bevonása nélkül sikertelenségre van ítélve. A DIGÉP a jelenség iskolapéldája. A kutatás a DIGÉP örökségesítésének lehetőségét tanulmányozó szakemberekkel készített interjúkra, a helyi közösségben végzett kérdőíves felmérés eredményeire épül. Továbbá, a szituációban rejlő lehetőség, a prosperáló és a helyi közösséget tevőlegesen a fejlesztésbe integrálni képes gyakorlat szemléltetésére a DIGÉP mellett bemutatásra kerültek a pennsylvaniai Bethlehem Steel területén végzett örökségturisztikai fejlesztések, a koncepcióban megvalósításra került komplex funkcióváltás és „több lábon állás” modellje, illetve az mindezt megalapozó alkalmazott antropológiai szemlélet. Ismereteink szerint a hazai barnamezős rehabilitációs és revitalizációs kísérletek nagy hátránya, hogy a fejlesztéseket egydimenziós technológiai (esetleg környezetvédelmi) kérdésként kezelik a szereplők. Ennek megváltoztatásában komoly szerepet játszhatna az amerikai Environmemental Protection Agency (EPA) a barnamezős fejlesztések hatékony megszervezésére kidolgozott érdekeltségi mátrixának alkalmazása, valamint egy a National Brownfield Association (NBA) hasonlatos feladatkörű, az érdekelt szereplőket hálózati kapcsolatrendszerbe szervezni képes országos illetékességű szerv felállítása.

Az Egyesült Államokban a témával kapcsolatban felhalmozott tapasztalatok megismertetése elemi érdek, ezért a barnamezős revitalizációs folyamatok szociokulturális aspektusainak az észak-amerikai gyakorlatban kidolgozott protokolljával és sztenderdjével kapcsolatban a szakirodalom módszeres feldolgozására épülő tanulmány készült, (A barnamezős beruházások szociokulturális háttere és jelentősége Észak-Amerikában).

Az Antropológiai Intézet, összhangban a képzés profiljában fontos hangsúllyal szereplő alkalmazott antropológiai szakiránnyal, céljának tekinti a gyakorlati értékű társadalomtudományi ismeretek hasznosításának kultúrájával kapcsolatos regionális marketingszerepet.

Filozófiai megértésalakzatok a kortárs antropológiaelméletben

Bolyai János kutatási ösztöndíj 2011-2014
BO/00690/11/2
Résztvevő:
Biczó Gábor témavezető

A kutatás a kortárs antropológiaelméletet meghatározó filozófiai gondolkodás jellemzését és az ezt tematizáló műveleti értékű filozófiai koncepciók jelenlétét és hatását vizsgálja a tudományterületen. A filozófiai hatások működésformáját általános néven a filozófiai megértésalakzatok fordulattal illetjük. Ezzel utalunk az antropológia-tudomány központi problémáját képező egyetemes feladatra, jelesül, hogy lényegében minden antropológia a tárgyát képező szociokulturális „idegen”, vagy „Másik” megértésére és értelmezésére irányuló tevékenység. Másként fogalmazva ez azt jelenti, érdeklődésünk tárgya az, hogy a filozófiából érkező és befogadott elméletek alkalmazása miként szolgálja az antropológiai megértés általános programját.

A kutatásban a két legjelentősebb kortárs filozófiai hatást a fenomenológiai és a hermeneutikai látásmód működését vizsgáljuk.

Hipotézisünk szerint az antropológiában az 1980-as évek közepén végbement kritikai fordulatot követően, - melynek kiemelkedő személyiségei James Clifford, George Marcus, Michael Fischer és Clifford Geertz voltak – a tudományterületen érzékelt válság miatt, a filozófia iránti érdeklődés felerősödött. Marcus az antropológia megújításában fontos szerepet szánt a filozófiai makroelméleteknek. Foucault hatalom és tudás elmélete, valamit az ehhez kapcsolódó heterotópia modell, Derrida disszeminációja és Lyotard a „posztmodern” paradigmatikus értékéről vallott elképzelése, véleménye szerint, a filozófia a kortárs antropológiaelméletre gyakorolt legfontosabb hatásai. Clifford emellett a derridai dekonstrukció és Caputo által megalapozott radikális hermeneutika kamatoztathatóságát tekintette kiemelkedőnek. Jelen kutatási program a kortárs antropológiaelméleti diskurzusokat meghatározó két paradigmatikus filozófiai hagyományból származtatható elképzeléseket vizsgálja.

Egyrészt a fenomenológiai tradíciót, amely az antropológiai ismeretreprezentáció kérdésében játszott szerepe és így az antropológia-tudomány státusza szempontjából elemi ügy. A filozófiai hagyománynak ez a vonulata az antropológia konstitutív problémáját illeti: miként írható le, és mi a szociokulturális „idegen” leírását jellemző általános értelemeljárás? Az Edmund Husserl, Georg Simmel, Alfred Schütz és Bernhard Waldenfels nevével fémjelzett fenomenológiai tradíció jelenünk antropológiájában új jelentőségre tett szert. Ennek oka, hogy az antropológia eredetileg tárgyát képező „idegen” paradigmája a stabil, a lokális és autentikus „Másik” a felgyorsuló globalizációs hatások következtében gyakorlatilag megszűnt létezni. Ehelyett a dinamikus változással és folyamatos alkalmazkodással jellemezhető szociokulturális valóság megragadása az antropológia számára új feladatot jelent, amelyben, a kortárs szerzők kutatásait és szövegeit vizsgálva legalábbis úgy tűnik, előkelő szerepet játszik a fenomenológiai-filozófia.

Másrészt értelmezzük az ismeretreprezentáció kérdésétől elválaszthatatlan, és arra döntő befolyást gyakorló filozófiai hermeneutika jelenlétét az antropológiában. A filozófiai hagyománynak ez a vonulata ugyancsak az antropológia konstitutív problémáját illeti: miként érthető meg a szociokulturális „idegen” értelmezését kísérő eljárás általános lényege? A Wilhelm Dilthey, Martin Heidegger és Hans-Georg Gadamer nevével fémjelzett hermeneutikai tradíció jelentősége a 60-as évek interpretív fordulatától kezdve (Clifford Geertz) meghatározó téma.

Elsődleges célunk tehát, hogy a kortárs antropológiaelméletben, elsősorban a kritikai fordulatot követően kialakult teóriákban, mint például multisited etnography, participant objectivation, discursive universalism tetten érhető filozófiai megértésalakzatokat azonosítsuk és működésüket értelmezzük. Álláspontunk szerint az alapkutatás nemcsak a kortárs antropológia, de a filozófia szempontjából is kiemelkedő fontosságú. Rávilágíthat egyrészt a filozófia a társtudományokra gyakorolt befolyására, valamint a filozófia alkalmazott gyakorlati jelentőségének újabb szempontjaira. Ezen utóbbi összefüggésben kiemelkedő jelentőségű az olyan kortárs filozófusoknak a munkássága, akik részt vesznek antropológiai témák kidolgozásában, mint például Gianni Vattimo, Maurizio Ferraris vagy Paul Rabinow.

Egy észak-erdélyi magyar nyelvsziget asszimilációs folyamatai: kulturális és vizuális antropológiai vizsgálatok Domokoson.

OKTK 2003 – 2004
Résztvevők:
Gulyás Gyula témavezető
Biczó Gábor

A vizsgált téma a 990 fős Domokos, a Láposi-medence egyetlen, - többségében református - magyarok által lakott településének antropológiai feltárását célozta. Az elmúlt évtizedben a fokozatosan elöregedő, sok feudális társadalmi és gazdasági motívumot őrző településen az etnikai és kulturális asszimilációs folyamatok felgyorsultak. Érdeklődésünk a kutatás során arra irányult, hogy az élet minden területén az elrománosodási folyamatnak kitett domokosiak asszimilációs technikáit a mindennapi életgyakorlatban megismerje és elemezze. Az eddig folytatott vizsgálatok azt jelzik, hogy a közösség eltérő helyzetű csoportjainak gondolkodásában az asszimilációs folyamat, valamint a folyamat hatásának kompenzálására törekvő életstratégia különböző formákban valósul meg.

Kutatási eredmények alapján kijelenthető, hogy az asszimilációs életstratégia mindig valamilyen asszimilációs kihívásra adott válasz. Mivel a társadalmi életgyakorlat individuális szereplői (egyéniségek, nemzeti kisebbségek) az eltérő helyzetekben különböző válaszokat adnak az asszimilációs kihívásra, ezért elmondható, hogy az asszimiláció fogalmában mindig gyökleresen különböző cselekvési formákat, szituációkat összefoglalóan jelenítünk meg. Ugyanakkor látni kell, hogy a különbségek ellenére az asszimilációs életstratégiák kifejezik, reprezentálják azt, hogy mindig egzisztenciális választás következményei. Az asszimilációs hatások jellegükből következően eltérő válaszokat indukálnak, és felszólító értelmükből következően mindig kényszerként hatnak. Az asszimiláció mindig más és mégis ugyanaz. Egyszerre individuális és univerzális fenomén. Mit jelent asszimilálódni? A kérdésre adható releváns válaszok megfogalmazása minden egyéniség, személyiség számára mindennapi életének gyakorlatában kap értelmet. Ezek szerint például a nyelvi asszimiláció ugyanabban a közösségben, ugyanolyan körülmények között élő, a mindennapi élet gyakorlatában azonos mintákat követő személyiségek számára mást és mást jelent, ami egyúttal a közösség kulturális és nyelvi identitásában eltérő formában nyilvánul meg.

Közép-kelet Európa asszimilációtörténetének társadalomfilozófiai elemzése a 18. századtól napjainkig.

Bolyai János kutatási ösztöndíj 2003-2006
Résztvevő:
Biczó Gábor témavezető

Kutatásainkban az asszimiláció fogalmán egy halmozottan összetett jelenséget értünk. Ezek szerint az asszimiláció a szocio-kulturális jelenségvilág változásainak leírására magas komplexitási fokon alkalmas integratív és analitikus fogalom.

Az asszimiláció problematikája iránti érdeklődés lehetővé teszi a fogalom komplexitásából következő jelentésárnyalatok, valamint az „asszimilációs gondolkodás” sajátosságainak értelmezését. Az asszimiláció - hasonulás, idomulás - a mindennapi és a társadalomtudományi nyelvhasználatban elsősorban különböző etnikumok, kultúrák egymásra gyakorolt befolyásának (sokszor tudatosan erőszakolt) jellemzésére szolgáló kategória. A manapság Közép és Kelet Európában kibontakozó antropológiai érdeklődés meglehetősen keveset foglalkozik az asszimiláció kérdésével annak ellenére, hogy a régióban végbemenő társadalmi és kulturális változásoknak ez az egyik legjellemzőbb aspektusa. A pályázathoz kapcsolódó kutatásnak kettős célja volt. Elsődleges szándékunk az asszimiláció legfontosabb típusainak leírása és ezek értelmezése annak összehasonlítása alapján, hogy az azonos és különböző asszimilációs kihívásokra milyen válaszok fogalmazódnak meg a konkrét társadalmi gyakorlat különböző színterein. Mit jelent asszimilálódni? A kérdésre adható releváns válasz minden egyéniség, személyiség, illetve csoport vagy közösség számára mindennapi életének gyakorlatában kap értelmet. Az asszimiláció szituatív karakterének azonosítása mellett az általános elmélet igénye feltételezi a tipológia felállításához szükséges összefüggések kidolgozását is. Mivel régiónkban számtalan – itt nem részletezhető - ok miatt a kortárs antropológiában elterjedt amerikai asszimilációs elméletek csak megszorításokkal és korlátozott értelemben alkalmas elemzési keretek, ezért szükségesnek tűnik egy komplex, az asszimilációs eseteket specifikumaiktól függetlenül egységesen kezelő teoretikus keret megalapozására. Másrészt; a kutatás fő elméleti törekvése volt, hogy az asszimiláció fogalmának jelentésrétegeit bemutassa, meghatározza és értelmezze. Ehhez szükséges a fogalom történeti-politikai, valamint etimológiai, szociokulturális jelentéstartalmának világos elhatárolása. A tervezett kutatási célok megvalósítása megkövetelte a témában elsősorban erdélyi lokális színtereken végzett empirikus kutatások következtetéseinek, az Egyesült Államokban végzett elméleti kutatások részeredményeinek összevetését az Európai asszimiláció-kutatásban mértékadó német társadalomelméleti törekvésekkel.

A kutatás eredményeinek összefoglalására a Hasonló a hasonlónak. Filozófiai antropológiai vázlat az asszimilációról (Budapest-Pozsony. Kalligram, (p 467) (ISBN 978-80-8101-194-8), 2009.) című kötetben került sor.

Csillagok vándora.

NKA Mozgókép Szakkollégium, 2006. NKA 1070/0805
Résztvevők:
Gulyás Gyula témavezető
Biczó Gábor

Szász János, a máramorosi református magyar falu, Domokos lakója, eddigi kutatói pályafutásunk kivételes találkozása. Hihetetlen vitalitása, műveltsége ellentmond környezetében, Domokoson tapasztalható univerzális elhagyatottságnak, amit a helyiek mindennapi életviszonyaik általános jellemzőjeként aposztrofálnak. Szász a községtől mintegy két kilométerre él egyedül, ahol könyvtárának tekintélyes részét tartja és műveit írja. Szász írói tevélkenysége a szépirodalomtól az útleírásokig terjed. Szenvedélyes természetjáróként alapos ismerője a vidék ökológiai, biológiai viszonyainak. Kutatásunk szempontjából Domokosra, valamint a közvetlen környezetében található román községekre vonatkozó alapos ismeretei, tájékozottsága tűnnek a leghasznosabbaknak. Szász János az elmúlt három évtizedben személyes okból igyekezett nagyon precíz leltárt készíteni a környezet kínálta lehetőségekről. Vizsgálódásai eredménye, hogy faluja, valamint a környező falvak lakóit, személyiségeit alaposan megismerte. „Kutatásai” során nem csak egyéniségeket, de a helyi társadalom szociokulturális összefüggésrendszerének részleteit is alaposan meg kellett értenie. Tapasztalatai alapján és környezetével szöges ellentétben vallja, például azt, hogy az ember etnikai hovatartozása nem tekinthető elsődleges tulajdonságának, vagy hitelességét befolyásoló tényezőnek. Az elmúlt években vezetésével mondhatni mi is kellő jártasságra tettünk szert ahhoz, hogy páratlanul érdekes perspektívájából értő módon beláthassuk azokat a komplex folyamatokat, melyeknek Domokos az 1990-es politikai fordulat óta még intenzívebben ki van téve, mint korábban valaha. A nyelvi, vallási, kulturális asszimiláció mellett a fiatalabb generációk etnikai asszimilációja szembeötlő tény. A születésétől a régióban élő Szász János olvasatában az asszimiláció nem depraváció, hanem természetes esemény. Célunk volt, hogy Szász precízen megfogalmazott véleményében tükröződő viszonyát a domokosi közösséghez, mind szöveges, mind vizuális elemzésen keresztül bemutassuk.

A kutatás eredményeinek összefoglalására a Csillagok vándora. Antropológiai portré a domokosi Szász Jánosról. (Miskolc. KVAI. (p 275) (ISBN 978-963-661-810-0) 2008.) című kötetben került sor.

A modernizációs folyamat hatása a lokális társadalmak kultúrkonstitutív mechanizmusaira.

OTKA kutatási pályázat 2001 – 2003 (T034761)
Résztvevők:
Biczó Gábor témavezető
Gulyás Gyula, Ilyés Zoltán, Molnár Ágnes

A kutatási program a Kárpát-medence öt vidéki településén (Gyimesközéplok, Szék, Mecenzéf, Homrogd, Kiskanizsa) a rendszerváltozás óta eltelt bő évtizedben a kultúrkonstitutív mechanizmusokban megfigyelhető változások összehasonlító elemzését célozta. A kutatás keretében végzett kérdőíves felmérés adatai, valamint a program részeként elkészült dokumentumfilmek, illetve a program eredményeit részletesen bemutató tanulmányok egyaránt arról tanúskodnak, hogy Közép-Európában az új társadalmi és gazdasági létkörnyezet a hagyományos kulturális életformákat gyakorlatilag felszámolta. Ennek következménye, hogy társadalomtudományi szempontból az új kulturális stratégiák kibontakozásának esélyeit és sajátosságait csak a kulturális hagyományról és az ezeket beárnyékoló „depravációs” folyamatokról leváló jelenségként lehet értelmezni.

Kutatásaink arra engednek következtetni, hogy a kulturális életet a lokális színtéren szervező személyek szerepei az elmúlt évtizedben alapvetően megváltoztak. Mindez nem kizárólag a kulturális szokások és igények átalakulásának köszönhető. Részben az újabb kulturális minták következményeként megváltozó szemlélet, részben a kultúraszervező szerep funkcionális jelentőségének módosulása miatt a kulturális szervezőmunkát végző személyek önképe is radikálisan megújult. A homrogdi polgármester, vagy a kiskanizsai lokálpatrióta szerepének jellemzése és általános összefüggésekben végrehajtott értékelése társadalomfilozófiai, kultúraelméleti, szociálpszichológiai és társadalomtörténeti szempontok egyidejű kezelését követeli, ez pedig csak holisztikus szemlélettel lehetséges.

Ugyancsak alapjaiban változik meg a lokális közösségekben a kulturális tevékenység fogalma. Például a televíziózás elsőszámú kulturális tevékenységgé válásával a média vélemény- és közízlésformáló szerepe a lokális társadalmak kultúrájára direkt hatását az egyéni értelmező tevékenységén keresztül fejti ki. Ez nagyobb közösségekben kevésbé meghatározó tényező, ellenben az általunk vizsgált településeken egy-egy olyan személyiség, aki interpretációs képességeit tekintve kitűnik, komoly befolyást gyakorolhat a közízlés és a mindennapi kultúra alakulására.

Úgy tűnik, hogy a perifériális (Gyimes), vagy a nagyon zárt (Szék) közösségek a modernizációs kihívásokra sokkal kevésbé képesek adekvát válaszaikat a hagyományos műveltség bázisán megfogalmazni, mint a kvázi polgáriasult (Kiskanizsa), vagy a korábbi korszakokban eleve kisebbségként hagyományait sikeresen megőrző társadalmak (Mecenzéf).

Gyimesben, a magyar néprajz emblematikus helyén az elmúlt évtizedben a tárgyi kultúra néhány a transzhumáló gazdálkodás mindennapjaiban használt eszközétől és gyakorlatától, a tájnyelv elsősorban idősebbeknél megfigyelhető jellegzetességeitől eltekintve, a hagyományos kultúra reprezentatív elemei – zene, viselet, tánc, népszokások stb. – eltűntek. Lényegében ugyanez történt az Erdélyi Mezőségen található Szék esetében is. Mecenzéf esete annyiban más, hogy a 18-19. században fontos vaskohászati központban a német nyelvű mánta közösség olyan zárványszerű kultúrát teremtett, mely az etnikai értelemben idegen környezettel szemben meghatározó identikus tényező volt. Ez az oka, hogy a rendszerváltást követően felnövekvő mánta generációt az idősebbek tudatosan szeretnék bevonni a hagyományőrzésbe. Homrogd esete alapvetően más. Itt az úgynevezett hagyományos kultúra folytonossága nem képezheti mérlegelés tárgyát, mivel a gyimesi, széki vagy a mecenzéfi társadalommal összevetve nem rendelkezik tradicionális örökséggel. A csereháti kistelepülés elmúlt évtizedét nem a hagyománymentés, hanem a hagyományteremtés jellemezte, és lényegében ez határozza meg a kulturális élet eseményeit és szervezését egyaránt. A tanulmányozott helyszínek között Kiskanizsa ugyancsak sajátos, a „sáska”, erősen parasztpolgári szociokulturális jellemvonásokat tükröző közösség hagyománykészlete. Az elsősorban a piacra termelő családi kertgazdaságok továbbélésének korlátait az olcsó import és a nagygazdaságok részéről generált irreális árverseny képezi.

A szikszói kistérség komplex antropológiai kutatása

Magyar Felsőoktatás és Kutatás Fejlesztési Program pályázata 2000 - 2003
(FKFP 0655/2000.)
Résztvevők:
Kotics József témavezető
Biczó Gábor, Gulyás Gyula, Ilyés Zoltán, Molnár Ágnes

Basic Research in the Theme of Assimilation.

Research Support Scheme (Prága) pályázata 1998 - 2000
RSS 1162/1998
Résztevők:
Biczó Gábor témavezető

The most important general result of the project was the verification of the idea that assimilation is a complex identical, linguistic and mental phenomenon which covers a natural social, existential, and cultural process. In this approach assimilation is not suffering but adjustment to the changes of individual life-world. This conception is based on the empirical research (mainly participant observation) that was realised in four fields - Teke, Domokos, Homoródokland, Gyimesközéplok - in Transylvania. The research went on parallel in the fields. The project contributes to the interpretation of assimilative process separately in the settlements.

In Teke the research clarified that the roots of recently accelerating assimilative process can be sought not especially in the changing ethnic proportions in the settlement, but in the self-realisation of younger generations. In Domokos the situation is quite similar in spite of the fact that it was always a village with Hungarian dominance. We examined the uncommon historical causes of the circumstances that made possible to keep the Hungarian identity in a totally Roman environment. Moreover following the first part of the research we clarified the self-destroying mechanism of identity in Domokos which means the overspread of assimilation in all the spheres of everyday life. In Homoródokland we could discover the original ambiguity of local identity, but the interpretation of the situation is a further task. In Gyimeközéplok - Antalok valley within the frame of the project we found the causes of extremely sudden transformation of traditional culture. The process can be interpreted as accumulation of personal answers on the „assimilative challenge” of modernity. It means also an individual attempt to assimilate of the influences of modernity in an autarchy peasant society.

The collected field research-data and their heterogeneity demanded elaboration onthe theoretical frames of interpretation. The theory of strangeness (see para. 10/II.b) is an original result of the project. As far as we know similar conception was not used in an assimilation research up to now. This complex theory is suitable to integrate the data were collected in different fields since the phraseology belonging to it gives an integrative conceptual frame.

Assimilation research is a key issue in our region. Since the East European countries are burdened with unbelievable lots of ethnic conflict-situations it is an elementary interest to continue the research in this topic. In the political argumentation these conflicts are close connected with the process of assimilation. The assimilation research offers excellent opportunity to elaborate a successful managing and interpretation of such kind of situations.

Besides pragmatic values assimilation research can be a special orientation for cultural anthropology, sociology and social-philosophy in order to understand the general cultural and social processes existing in our region.

The results proved the original hypothesis. We can allege that assimilation is an individual life-strategy, a natural process first of all. Recently in the political and also in the scientific discourses in Eastern Europe spreads the conviction that assimilation is a tragic suffering. We can find the roots of this idea in the history of national states in 19th century. The reflected conscious resistance against the assimilation is a one and half century old, first of all as a position is supported and reasoned by the intelligentsia.

Our research can be a step towards the separation of two shades in the meaning of the notion: assimilation. Its existential as well as its historical-political sense are different things. The significance of this conclusion is not only scientific but also practical that can help to avoid ethnic conflicts in our region.

Az etnicitás problémakörének vizsgálata két multikulturális erdélyi régióban.

OTKA kutatási pályázat 1998 - 2001
T026508
Résztvevők:
Ilyés Zoltán témavezető

A kutatási program helyszíneiül olyan multietnikus és településeket, régiókat – Lápos-völgy, Teke és környéke – választottunk, amelyeket a romániai és magyarországi történet- és társadalomtudomány csupán klasszikus történeti, illetve néprajzi-folklorisztikai megközelítésmóddal, alkalmanként és nem szisztematikusan vizsgált. Erdély történeti adottságai a kulturális sokféleségnek, a jelentések sokféleségének legkülönbözőbb megjelenési formáit indukálják mind a mai napig. A megkésett és felemás modernizáció homogenizáló hatásmechanizmusai kisebb intenzitással, gátoltan vannak jelen s minduntalan tanúi vagyunk az etnicitás újrakonstruálódásának, az egyének és közösségek egymásról alkotott „etnikus” interpretációinak. A kultúrák és identitások egymás mellett élése problémakörének értelmezésére Erdély Kelet-Közép-Európában minden más régiónál alkalmasabb referenciaterületnek tűnt.

A települések vegyes etnicitása, etnikai-kulturális „sziget” jellege számunkra releváns problémává avatta az etnikai mobilizációt, az akkulturálódási és asszimilációs jelenségeket, a nemzeti identitás váltását, az etnikai/nemzeti identitásszimbólumok használatát, a kulturális találkozások máig változatos palettáját, az „interetnikus személyiségek” közvetítő szerepét, a vegyes házasságokban élők nyelvhasználati normáit, etnikai-nemzeti affinitását, a „mimikri” jelenségeit, az egymásról alkotott és fenntartott etnikus sztereotípiákat stb. A fenti vizsgálatok eredményeképpen megcéloztuk a hagyományos nemzeti tudományok által egyoldalúan látott és láttatott, a nacionalista diskurzusok által aktualizált asszimiláció-fogalom más megvilágításba helyezését.

A kutatások két fő nyomvonalon zajlottak. A munka első részében magyarországi és romániai könyvtári, levéltári, adattári forrásfeldolgozó társadalomtörténeti, etnodemográfiai jellegű kutatómunka folyt, amely során részletes képet alakítottunk ki a települések, kisrégiók etnikai és társadalomtörténeti változásairól. A kutatómunka második részében társadalomkutató terepmunkán, résztvevő megfigyelésen alapuló a kulturális antropológia és szociológia módszereit felhasználó helyszíni kutatások folytak a megjelölt régiókban, illetve közösségekben.

Végül a kutatás célja volt az is, hogy a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszékén folyó munkában tanári irányítással az antropológia szakos hallgatók terepmunka keretében lehetőséget kapjanak egy – egy részprobléma feldolgozására.

Multikulturalitás a Kárpát medence északi és keleti régiójában.

Magyar Felsőoktatás és Kutatás Fejlesztési Program
FKFP 1034/1997
Résztvevők:
Kotics József témavezető
Biczó Gábor

"Egy gyimesi ’pataka’ szociál- és filozófiai-antropológiai vizsgálata"

Ifjúsági OTKA kutatási pályázat 1995 - 1998
F018251
Résztevők:
Biczó Gábor témavezető
Ilyés Zoltán

A gyimesvölgyi társadalom tradicionális műveltségét vizsgálat tárgyává tevő kutatás elméleti megalapozása az interpretív antropológia terrénumán belül került megvalósításra. Ezek szerint az Antalok pataka (Gyimesközéplok – Lunca de Jos, Románia) lokális szociokulturális életközösség, olyan strukturális egész, melynek megértését csak a kölcsönös kommunikatív feltételek mellett adott és a kutatói önértelmezést is magába foglaló megértő tevékenységként határoztuk meg. A kutatás arra a módszertani jelentőségű interpretív alapállásra épült, mely szerint a vizsgált kultúra megértése érdekében a kutató saját akadémiai-intézményi, továbbá kulturális meghatározottságának referenciális státuszát a terepmunka-tevékenység részeként tudatosan zárójelbe teszi.

Az interpretív beállítódás eredményeképpen a gyimesi kultúra sajátos vonásai váltak értelmezhetővé. A gyimesi társadalom autonom normakészlete és ennek távolsága a székely társadalmi normáktól ugyan kellően közismert. Azonban az autonóm lokális világkép azon elemei, melyek a mélyen vallásos gyimesiek világlátását a katolikus egyház iniciatíváival teszik szembeállíthatóvá, meglepőek. Ennek a világlátásnak leglátványosabb motívuma a szó eredeti értelmében vett aesztheszisz és imaginatio kettőssége. Ezek szerint a gyimesiek számára a mindennapi tapasztalásban megragadott valóság, a percepció, sokkal inkább vizuális karakterű, semmint verbális-textuális fenomén. A kutatás során a valóságérzékelést meghatározó képi-vizuális dominancia működését és bizonyítékait tanulmányoztuk.